A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében immár huszadik alkalommal valósulhatott meg az az integrált „Testvértábor”, ahol a saját családjukból állami gondozásba kiemelt, más-más településeken élő vér szerinti tesók együtt nyaralhattak egy hétig Agárdon.

Sok gyermek már hosszú ideje várt arra, hogy egy évben egy hetet együtt tölthessen testvéreivel egyesületünk szervezésében, amit az ez évi nyár legmelegebb napjaiban valósítottunk meg.
Székesfehérvár MJV pályázatával, magánszemélyek támogatásával, valamint a májusi gyermeknapi Játékfesztivál jótékonysági süti-gyümölcs kuckójában befolyt összegből tudtuk finanszírozni a tábort azon testvérpárok részére, akik a sors különös akaratából más-más településen és intézetekben nevelkednek. A 19 fő 4-14 év közötti testvércsokrok gyermekotthonokból, nevelőszülőktől érkeztek Bakonycsernyéről, Bodajkról, Budapestről, Enyingről, Gárdonyból, Perkátáról, Velencéről és Székesfehérvárról. A megvalósult programok között szerepelt: a Velencei-tavi fürdőzésen kívül kerékpározás, sárkányhajózás, szakvezetett kenuzás, így hajón, gyalog és kerékpárral fedeztük fel a Velencei-tó növény és állatvilágát. Felejthetetlen élmény lett a táborlakóink többségének a sárkányhajón és kenun Pörgye Csaba által szakvezetett expedíció a Velencei-tavon.

Minden nap vendégeink is érkeztek:
- a Székesfehérvár Rendőrkapitányságról Gazdag Andrea c.r őrnagy, Vachler-Szabó Noémi r. őrmester és Májer László r. százados segítségével az áldozattá válás megelőzése volt a fő téma egy délelőttön át: Jó hecc? című film megtekintése után megtudták a táborlakók, hogy mit is jelent pontosan az életveszélyt okozó testi sértés, a csoportos elkövetés, a segítségnyújtás elmulasztása, a bűn és büntethetőség. A lények, hogy soha NE SZÉGYELJENEK SEGÍTSÉGET KÉRNI, EZ NEM ÁRULKODÁS!
- Délutánba nyúlóan a közlekedésbiztonsággal foglalkoztunk, amit két rajzfilm megtekintése után tudtunk átismételni a gyerekekkel: gyalogos közlekedés főbb szabályai, elsőbbség, mi a jármű, kerékpározás feltételei, biztonsági öv helyes használatának fontossága. A lényeg, hogy A KÖZLEKEDÉS NEM VESZÉLYES, HA BETARTJUK A SZABÁLYOKAT.
- Esténként egy igazán menő új magyar csapatsporttal az ultimatevel (frizbi) ismerkedhettek meg a táborlakók a székesfehérvári Misi Anett és csapattársai jóvoltából.
- másnap Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály egészségfejlesztő munkatársa Marton János a gyerekeink egészségkultúráját fejlesztette játékos módszerekkel. Két fő téma volt: a RÉMISZTŐ KEZEK: mit is rejt egy kézfogás, mikor mossunk kezet és hogyan, mit is jelent a tiszta kéz. Majd remek csapatjáték következett az APRÓ LÉNYEK A KONYHÁBAN címmel, amelyben a hűtést igénylő élelmiszerekkel, azok helyes tárolásával és felhasználásával ismerkedhettek meg a tesók. Az egészségfejlesztési téma zárásaként sok-sok dinnyét ettünk, de közben szó volt arról, hogy is előzhetjük meg az elhízást.
- Késő délután Véber Zoltán horgászni tudó Önkéntesünk az adományba kapott pecabotok használatára tanította Milánt, Alexet Rozit, Rafit, Malvint, Armit és Editet. Közben több kicsi halat is sikerült kifogniuk, amit természetesen visszaengedtek a Velencei-tóba. Míg a többiek hűtötték magukat a 28 fokos vízben, míg a horgászaink kitartottak a 35 fokos hőségben a parton.
- Este Varga Magdolna kézműves Önkéntesünkkel a keretes gyöngyfűzés rejtelmeibe mélyedhettek el a gyerekek, amelyet nagy fagyizással zártunk.
- másnap Varró János székesfehérvári zenész 30 hangszerrel ismertette meg a gyerekeket, akik ki is próbálhatták a húros, fúvós és membrános hangszereket. A sok új ismeretet átismételve, a legtöbb (12) jó választ Sütő Rozitól hallottuk, amiért Ő választhatott elsőnek a tárgyi jutalmak közül. A második legtöbb jó választ(5) adó Paizs Gábor volt. Utána 2 és 1 jó válasszal következtek a gyerekek.
- A XX Testvértábor búcsúestjén kiderült, hogy az egész heti szobatisztasági versenyt a Rácz testvérek nyerték: Anikó, Alex, Edit, Móni és Nimród, akik az együtt töltött értékes idő után még emlékezetes ajándékokkal gazdagodva térhettek vissza nevelési helyeikre.

A XX. Testvértábort most is Janó Andorné Ildikó ügyvezető szervezte és vezette, akinek nagy segítségére volt egész héten Masszi Magdolna óvodapedagógus. Valamint köszönet a több órás Önkéntes munkáért Viniczai Katalinnak, Horváth Brigittának, Csídei Petrának, Oszlánszki Lilinek és Beri Szabolcsnak, Masszi Jánosnak.