A hétvégén tartott Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva a "Vigyázó kéz" Gyermekvédelmi Egyesület Székesfehérváron töltött értékes időt az állami gondozott gyermekeket kísérve.

 

A Művészetek Házában kora délutántól a kézműves foglalkozáson álarcokat és maszkokat készítettünk, és közben megcsodáltuk a ház folyosóján kiállított Gonda Emma festette sálak tárlatát.
Az MMK alagsorában található fazekas, fafaragó és kosárfonó műhely tagjai bemutatták munkáikat és ki is próbálhattuk e régi mesterségeket. Akinek jól sikerült, az magával is vitte a saját kezűleg készített tárgyat.
A földszinten a Kákics Együttes vidám zenét játszó előadásán vettünk részt.
Végül a Nagy Ottó Sándor kiállító teremben Mobillal másképp című vándorkiállítás közel 100 fotóját néztük meg.

 

Hosszú és érdekes hétvégi programban volt része az egyesülettel tartó gyermekeknek. Akik rájöttek, hogy nem kell messzire utaznunk, hogy élményben legyen részünk, mert most is helyben találtuk meg a sokszínűséget.