A „Vigyázó kéz” és a LURKÓ Gyermekvédelmi Egyesület immár huszadik alkalommal szervezte meg Székesfehérváron a Télapóváró rendezvényét a lakás- és gyermekotthonokban, nevelő- és örökbefogadó családoknál nevelkedő gyermekek, és a volt állami gondozott fiatalok, és az Ő gyermekei számára a Civil Házban.
A délelőtt 10 órakor kezdődött programban az állami gondozott gyerekek fellépésén túl az Andi bohóc ünnepi gyermekműsora, a Kid rockandroll tánccsoport 40 kicsi táncosa, majd az Álomtánc Hajnival című műsor, és az Edu-Show Zsiga Edvárd bűvész műsora ténylegesen elvarázsolta a közönséget. Végül a MegaDance táncszínház bemutatója következett. A meghívott állami gondozott gyerekek műsorral készültek: vers, ének, hangszeres zene, tánc és a volt állami gondozottak Tekerespusztán fogyatékossággal élő Bíborszív együttesének műsora gazdagította a napot. Süteménysütő verseny díjkiosztója és a tombola sorsolás előzték meg a várva-várt Télapót, aki sok-sok ajándékkal érkezett.
A program egyben testvértalálkozó is volt (más-más ellátási helyen elhelyezett vér szerinti testvérek), ahol sok testvércsokor találkozhatott Advent első hétvégéjén.
A napot színesítette a Civil házban működő repüléstörténeti kiállítás, ami kérésünkre vasárnap is nyitva tartott, ahol a repülőgép szimulátort is használhatták a gyerekek, vagy együtt hajtogathatták az ejtőernyő selymét Ládás Károllyal. A Fejér Megyei Kézműves Egyesület tagjai 7 féle foglalkozást nyújtottak támogatott gyermekeinknek, valamint karácsonyfadíszeket készítettek, fiú és leány alkalmi frizura, valamint arcfestés is elkészült. Ez évben is ajándékszobát működtettünk 500 db játék, könyv, sportszerek közül választhattak kétfélét is a gyerekek. A süteménysütő verseny díjai Bakonykútiba, Bodajkra, Mórra és Székesfehérvárra kerültek.
Természetesen a versenyre érkezett sütemények és az adomány torták is kisorsolásra kerültek.
Több mint 100 tombolatárgy találta meg kis gazdáját.
Az egész napon át nyitva tartó büfében, nem csak szendvicsek és innivalók, de házi sütemények és különböző gyümölcsök is gyorsan fogytak.
A Télapóvárón 200 állami gondozásban nevelkedő kicsit és nagyot, egészségest és különböző fokban sérült testvérpárt, barátot láttunk vendégül, akik Székesfehérváron kívül 35 (Balinka, Bakonycsernye, Bakonykúti, Baracska, Bicske, Bodajk, Budapest, Csákvár, Csetény, Enying, Ercsi, Érd, Gánt, Gárdony, Iváncsa, Isztimér, Jenő, Kápolnásnyék, Kőszárhegy, Mezőfalva, Martonvásár, Mór, Úrhida, Velence, Veszprém, Pátka, Pázmánd, Polgárdi, Ráckeresztúr, Tekerespuszta, Lepsény, Sárbogárd, Szabadbattyán, Lovasberény) településről érkeztek.
Nagy segítségünkre volt, az az 59 Önkéntes (a városunk 6 középiskolájába járó 24 fő közösségi szolgálatot teljesítő fiatal, a Vörösmarty Színház, Arconic, Garzon Baráti Kör, Székesfehérvár különböző cégeinél dolgozók és a volt állami gondozott fiatalok) valamint egyesületünk tagjai, akik segítették az örömünnep megvalósulását advent első vasárnapján, 8-18 óra között önkéntes munkájukkal.