Szeptember utolsó hétvégéjén a székesfehérvári Csók István Képtárban remek múzeumpedagógiai foglalkozáson vehette részt a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület által támogatott gyermekek a székesfehérvári Önkormányzat pályázati támogatásával.
A Barokk mennyország című kiállításon száznál több kegytárgyat, festményt, szobrot, ötvöstárgyat ismerhettünk meg. Abból az alkalomból voltak láthatók, hogy a Szent István-székesegyház rekonstrukciója megkezdődött, és még a rájuk váró restaurálás előtt kiállították őket. Valamint a levéltárból és a kincstárból származnak a kiállított bazilika barokk korszakához köthető tárgyak. Testközelben máshogy látjuk ezeket a különleges kincseket, de a hozzájuk hallott történetekkel, akár életre is keltek egy-egy gyermek fantáziájában, ahogy azt később el is mesélték a gyerekek.
A 250 éves műtárgyak a szakrális teret elhagyva megmutatják monumentalitásukat, gondolatiságukat és az örökkévalóságra figyelnek.
Élményszerűen mutatta be a tárlat a BaROCK’n roll című foglalkozással, a rockzenét is felhasználva igyekezett az életérzést, korszellemet közelebb hozni a ma fiataljaihoz a bazilikánk barokk kincsit.