Gyermekvédelmi Egyesületünk az őszi szünet első napjaiban, esőmentes időben tudott programot szervezni a saját családjuk nélkül nevelkedő gyermekeknek és testvérpároknak.
Míg a gyermekeket nevelők, az adomány ruhák, cipők és lakás felszerelési cikkek közül választhattak egyesületünk Budai úti raktárában, addig a gyerekek a Sóstó természetvédelmi területen lévő játszótéren játszottak.
Ezután a Barátság moziban a X. MOZINET Filmnapok alkalmából első alkalommal vetített norvég Gunda című filmet 26-an néztük meg, amely a tanyán élő állatok szemével láttatja mindennapjaikat. A tanyára való érkezésüktől a végső távozásukig.
A fekete-fehér, emberi hang nélküli film fantasztikus élményt adott a színes, sok vágásokkal tarkított, pörgős, hangos filmekhez szokott nézőközönségnek. Az előadás után, át tudtuk beszélni a látottakat a gyermekekkel, mely a helyére tett sok kósza gondolatot a film mondanivalójáról.
Köszönjük Anett, Gitta, Hajnalka, Ildikó és Magdolna a több mint 6 óra önkéntes munkáját, hogy a résztvevő Bakonycsernyén, Bodajkon, Lovasberényben, Móron, Velencén, Perkátán , Lovasberényben, Sárbogárdon és Székesfehérváron nevelkedő 3-15 év közötti gyermekek ismeretfejlesztését, és örömét szolgálták.