A székesfehérvári Vörösmarty Színház Kozák András Stúdió színpadán az ez év utolsó Dolgok, amikért érdemes élni! című előadás megtekintése volt a 2019. év záró programja, amit a saját családjuk nélkül élő fiatalok számára szervezett a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület.
A darab választásakor nem is gondoltuk, hogy a meghívott fiatalok számára ennyire aktuális témát feszeget: a pszichés betegségeket, az öngyilkosságot a családban.
Závodszky Noémi színművésznő munkásságát jól ismerik évek óta a gyerekek, a velünk közösen megtekintett nagyszínpadi előadásokból. Most egyedül adja elő ezt a különleges, humorral átszőtt darabot, amibe aktívan bevont minket, nézőket is, és telitalálattal a lelkünkhöz szólt.
Ha módunk lesz rá, akkor még több fiatallal szeretnénk megismertetni ezt a darabot, prevenciós céllal.
Búcsúzóul a Zichy-ligetben működő óriáskerékből csodálhatták meg Székesfehérvár esti fényeit, azok a támogatott fiatalok, akik ezt saját költségükön nem tudták idáig megtenni.