A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében fiatal felnőttek számára szervezett Székesfehérváron találkozót a jelenleg még állami gondozásban élő diákok 11 fős csoportja számára.
Délelőtt a bowlingozás, és a biliárd rejtelmeivel ismerkedhettek meg a jelenlévők több órán keresztül. Emellett jutott idő az egyéni és csoportos beszélgetésekre is. Ami a kora délutáni ebéd közben, és után is folytatódott.
Célunk egy olyan társaság kialakítása, akik az önálló életkezdésükhöz, terveikhez, és azok megvalósítása folyamán is tudjanak, merjenek tanácsokat kérni. És ha szükségét érzik, akkor támogatást kaphassanak a szülői háttér nélküli életkezdésük első éveiben.